Hírek, aktualitások

Tájékoztató

Ügyfélforgalmi nyitva tartásra vonatkozó tájékoztatás

Tájékoztató

A bankkártyával végrehajtott konverziós fizetési művelek során alkalmazott árfolyamok közlési formájáról.

Köszönjük a Polgári Bank Zrt. dolgozóinak a kitartást!

A Polgári Bank kimondhatatlanul büszke minden kollégájára, akik ebben a kialakult kritikus és kihívásokkal teli nehéz helyzetben nap mint nap helytállnak!
Hálásan köszönjük a kitartó munkájukat és kérjük, hogy továbbra is vigyázzanak magukra, a Bank ügyfeleire és egymásra!

Tájékoztató fertőzésveszély elhárítására!

A Polgári Bank Zrt. felelős vállalatként munkatársai és ügyfelei egészségének védelmét is kiemelten fontos feladatnak tartja, a  Bank mindent megtesz a fertőzésveszély elhárítása érdekében.

image

FOGYASZTÓVÉDELEM

Fogyasztóvédelmmel kapcsolatos információk, linkek

Rövidesen forgalomba kerülnek a korszerűbb alapanyagú 100 forintosok

2020. második negyedévében kerülnek forgalomba az új alapanyagú 100 forintos érmék. A jelenleg használt 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni.

Ügyféltájékoztató Azonnali Fizetési Rendszer

Az Azonnali fizetési rendszer (AFR) indulásának időpontja a Magyar Nemzeti Bank 23/2019 (VI.5.) MNB rendelete alapján 2020. március 2. Az AFR bevezetésével a világ számos országához hasonlóan a magyar pénzügyi rendszerben is alkalmazhatóak lesznek az elmúlt években már elérhetővé vált modern kommunikációs csatornák.

OBA tájékoztató betéteseknek

Maci Kórház - Sopron 2019

Soproni Fiókunk kollektívája felhívással fordult a Bank összes dolgozójához, annak érdekében, hogy lehetőség szerint minél több plüss állatot gyűjtsünk össze és továbbítsuk a „Maci Kórház - Sopron 2019" program részére.

image

Tájékoztató!

BANKSZÜNNAP 2019. november 22. (péntek)

ÚJ fiók nyitása Sopronban!

A Polgári Bank Zrt. exkluzív környezetben az ügyfelek bankolási szokásainak megfelelő és kényelmüket valamint rugalmas ügyfélkiszolgálást biztosító fiók nyitása mellett döntött Sopronban!

image

EXIM díjátadó gála 2018

A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) intézménypárosa Budapesten rendezte meg az EXIM AWARDS díjátadó gáláját, ahol a 2017-es évben elért eredmények alapján a leggyorsabban bővülő hitelintézeti partner a Polgári Bank Zrt. lett, a díjat Béke Lászlóné elnök-ügyvezető vette át.

image

Béke Lászlóné „PRO URBE Polgár” kitüntetést kapott

Polgár város általános fejlődése, hagyományainak megőrzése, várospolitikai, gazdasági, szakmai területen kifejtett tevékenysége elismeréseként a Polgár Város Képviselő-testülete Béke Lászlónét „PRO URBE Polgár” Emlékérem kitüntetésben részesítette.

image

Újabb adathalász támadássorozat banki ügyfelek ellen

Budapest, 2017. augusztus 8. – Június óta három nagybank ügyfeleitől próbálták megszerezni bizalmas banki adataikat bűnözők, így feltételezhetően célzott adathalász-támadássorozat zajlik a hazai hitelintézetek fogyasztói ellen. A bankok sohasem kérik el ügyfeleik bizalmas adatait e-mailben, SMS-ben vagy levélben. A fogyasztóknak célszerű azonnal felvenni a kapcsolatot hitelintézetükkel ilyen kísérletek esetén.

Tájékoztató

Tartós Befektetési Számla megszűnéséről és az újrakötés (meghosszabbítás) lehetőségéről.

Internet Bank Biztonsági szint emelés

Tisztelt Ügyfelünk!

A Polgári Bank Zrt az Internet Bank alkalmazás biztonságos használatának és az ügyfelek adatainak védelme  érdekében 2016. szeptember 15-én 22:00 órától az Electra Internet Bank alkalmazás biztonsági szintjét megemeli.

Árfolyamok

Kedvezményes Devizaárfolyam Számlához kapcsolódó devizaügyletekhez

DevizaVételKözépEladás
CHF325.45328.07330.69
EUR345.41348.20350.99
USD316.29318.84321.39
GBP385.92389.03392.14
DKK46.3246.6947.06
CZK12.7212.8212.92
NOK31.4531.7031.95
PLN76.5177.1377.75
SEK32.7533.0133.27

Frissítve: 2020.05.22 verzió: 1

Valutaárfolyamok Devizaügyletekhez

DevizaVételKözépEladás
CHF318.23328.07337.91
EUR339.50348.20356.90
USD310.87318.84326.81
GBP377.36389.03400.70

Frissítve: 2020.05.22 verzió: 1

Devizaárfolyamok Hitelügyletekhez

DevizaVételKözépEladás
CHF323.82328.07332.34
EUR343.68348.20352.74

Frissítve: 2020.05.22 verzió: 1

Polgári KOMBI Számlacsomag

image

Polgári "Kombi" Lakossági számlacsomagunkat azok számára ajánljuk, akik

  • kedvező havi díjú számlacsomagjuk mellé plusz banki szolgáltatásokra vágynak,
  • a modern bankolási szolgáltatásokat használják a gyorsaság és kényelem érdekében,
  • forgalmi vagy bejövő jóváírási feltételeket nem szeretnének teljesíteni.

A számlavezetés havidíját a hatályos Lakossági  Passzív üzletági hirdetmény tartalmazza